Absztrakt gondolatok

Látogatható: 2017. január 24 – szeptember 24.

Tizenhat művész absztrakt “gondolatát” tekinthetik meg idei első, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány szervezésében megvalósuló időszaki kiállításunkon, a kolostor Galériáján.
Absztrakt gondolatok

A nem ábrázoló vagy – tág értelemben vett – absztrakt művészet referencia nélkülisége sokszor zavarba ejtő lehet. Az absztrakciónak ez a közvetett, nem direkt rámutató tulajdonsága félrevezető, és öncélúnak tűnhet. Tárgya nem konkrét objektum, hanem annak viszonyai, tulajdonságai, az arról alkotott fogalmunk, gondolataink.
A képzőművészetben előtérbe került az önreflexió, a médiumra és a funkciókra való rákérdezés; pusztán színekkel és formákkal, vagy az alkotó által választott anyaghasználattal. A természet utáni ábrázolásmód, és általában az ábrázolás mint olyan is problémaként tételeződik ebben a rendszerben – miközben valami ábrázolása maga is csak illúzió.
A képtől várunk valamit, amit felismerünk: az absztrakció ezzel szemben a felismerés folyamatára reagál, kommentálja azt.

Az absztrakciót és annak folyamatait térképezik fel a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Gyűjteményébe tartozó alkotások, amelyek többször egyszerre termékei és eszközei is az elvonatkoztatási folyamatnak.

A kiállított munkák alkotói:
Bartha László
Bikácsi Daniella
Bohus Zoltán
Deim Pál
Fajó János
Gellér B. István
Gerzson Pál
Halmy Miklós
Henczi Tamás
Koltai-Dietrich Gábor
Konok Tamás
Martyn Ferenc
Molnár Sándor
Orosz Gellért
Szikora Tamás
Vilt Tibor

A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Sopronbánfalvi Kolostor Elvonulási Központ közös szervezésében jön létre. Megtekinthető 2017. július 23-ig, naponta 10-18 óra között tekinthetőek meg a kolostorban.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.