Épület

Monastery BuildingA középkori templom hajó falára épített kolostor három szinten várja a vendégeket. Közvetlenül a bejárat és a recepció után, az épület széles kerengői egy négyszögletű, nyitott udvart, az ún. kvadrumot fogják körül.

A földszinti kerengőről nyíló 7 szerzetesi cella szinte teljes épségben ránk maradt. Ezekben a cellákban imádkoztak, elmélkedtek a szerzetesek. A felújítás a cellákat megőrizte és a mai igények szerinti lakószobákká alakította.

A földszint egyik legimpozánsabb helyisége a Refektórium vagy ebédlőterem. Itt, az egykori refektóriumban kapott helyet a Kolostor Étterem, amelyet az épület saját konyhája szolgál ki.

A kolostor emeletén a kerengőre összesen 12 felújított szoba ajtaja nyílik. Ezen a szinten található a fennkölt egyszerűséget sugárzó Noviciátus, amely egykor a szerzetesnövendékek oktatására szolgált, a felújítás után pedig a központ előadó- és konferenciatermeként funkcionál.

A harmadik szintet újonnan, a tetőtér beépítésével alakították ki, a szerzetesek padlástérként használták. A felújítás során meditációs termeket, további szobákat és közösségi tereket (társalgó; teakonyha; gyakorló terem) különítettek el.

A szint különleges dísze a kolostor melletti templom évszázadok óta rejtőzködő gótikus ablaknyílásai mentén épített új könyvtár.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.