A Jánoslovagok és a Pálosok Horvátországban és Magyarországon – Konferencia

2015. november 13-14.

A Soproni Matica Hrvatska Egyesület és más civil szervezetek szervezésében három napos konferencia zajlott Sopronban a Szent János Lovagrend, illetve a Pálos Rend horvát-magyar közös múltban betöltött szerepéről. Stílszerűen a szakmai program színhelyének a Sopronbánfalvi Kolostort, mint egykori pálos rendházat választották. S ha már a hely szelleme kötelezte az előadókat, akkor több előadás kapcsolódott is intézményünkhöz. Kristóf Lilla Alida antropológus az egykoron templomunk kriptájában eltemetett Széchényi Pál püspök mumifikálódott holtestének vizsgálatáról, Nemes András művészettörténész a Kolostor kutatásáról és a 18. században felszámolt keresztút történetéről beszélt, míg Németh Attila atya a rendház évszázadait összegezte. A többi előadó érzékletesen mutatta be, hogy a két rend milyen fontos alkotóeleme volt a két ország történetében és ennek milyen ma is látogatható műemlékek állítanak emléket.
A résztvevők a hétvége során ellátogattak a Sopronban élő nemzetiségek kulturális központjának számító Rejpál-házba, valamint a középkori eredetű Keresztelő Szent János Kápolnába is.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.