Elvonulás

Lépjen ki a hétköznapokból és élje át az egykori szerzetesek ősi meditatív szellemiségét, az elvonulás és csend harmóniáját a kolostorban.

A kolostor igazi küldetését az elvonulások jelentik. Legyen akár egyéni, akár csoportos programra érkező látogató, az épületbe lépve azonnal egy téren és időn kívüli, külön világba érkezik a vendég, amelynek önálló szabályai, törvényszerűségei vannak:
• lelassul, megáll, teljesen megszűnik az idő,
• egyetlen, mégis végtelen pillanatba sűrűsödik az érzékelés,
• ledobja terheit, megtisztul a lélek,
• égi magasságokba emelkedik a szellem,
• válaszok, megoldások érkeznek a kérdésekre.

A kolostor hív, megérint, elnyugtat, tanít és átalakít. Távoztunkban már nem vagyunk ugyanazok, megváltoztunk.

A kolostorban mindazon egyéni vendégek és csoportok otthonra lelnek, akik
• lelki-szellemi kikapcsolódásra, töltekezésre vágynak,
• szeretnének néhány napra elvonulni, elgondolkodni néhány fontos kérdésen,
• időt igénylő, meghatározó döntés előtt állnak,
• fontosnak tartják a természet és az emberi szellem harmóniáját,
• szívesen átélnék, hogyan, milyen környezetben éltek a szerzetesek,
• csoportjukkal lelkigyakorlathoz, meditációhoz, elmélkedéshez intim környezetet keresnek,
• fejlődni, változni kívánnak magánéletükben, munkájukban vagy közösségükben,
• tartalmas programok iránt érdeklődnek, testi-lelki-szellemi épülésre vágynak,
• speciális táplálkozással szeretnék egészségüket megőrizni vagy helyreállítani.

Egyéni elvonulás

A kolostorban tett látogatások, legyenek azok alkalmiak, mindössze pár naposak, vagy hosszabb lélegzetűek, átformáló hatásúak: mert lényegileg érintik magát az embert… TOVÁBB OLVASOM
……………………………………………………………………………………………………………………………………………….

Csoportos elvonulás

A kolostor ideális helyszín csoportok, közösségek meglévő tematikus programjai számára. A kolostor közösségi tereiből sugárzó nyugalom, így…TOVÁBB OLVASOM
……………………………………………………………………………………………………………………………………………….

Vállalati elvonulás

A kolostor ideális helyszín vállalati csapatépítések, vezetői meetingek, konferenciák számára. Az épület egyedülálló atmoszférát teremt a hétköznapitól eltérő, mélyebb, intenzívebb időélménynek: a puritán terekben… TOVÁBB OLVASOM
……………………………………………………………………………………………………………………………………………….